|
Tattoo
Mintaon
|
![]() ![]() látogató van az oldalon. @TattooMintak követése |
TETOVÁLÁS
FOGALMA:
Majdnem minden
kulturában előfordul az egész
testnek vagy egy részének a
megjelölése, manipulációja,
beleértve a tetoválást is. Az emberek
már évezredek óta
tetoválják, tetováltatják
magukat. Ezek az állandó díszek
amulettként, dekoráció vagy
státusszimbólum gyanánt, esetleg a
szerelem, a hit, vagy akár a félelem
jelzésére szolgáltak. Az
állatoknál azonban jelentéssel
bírnak és információt
hordoznak. Az egyedek jelölésére
használják ezeket. A
tetoválás alkalmával
festéket juttatunk a bőr felszínére
vagy a bőr rétegeibe, ezáltal mintát
képezünk. Az előzőt ideiglenesnek, az
utóbbit maradandónak nevezzük.
Megkülönböztetünk 5 féle
tetoválást : amatőrt,
professzionálist, kozmetikait, orvosit és
traumást ( vagy természetest ). A
vékonyabb bőr esetén gyakrabban alakulhat ki
hegesedés. A tetoválást az
emberiség a véletlennek
köszönhette. Az ősember bőrének
sérülésein keresztül a
testfelszínen levő korom és kosz
bekerült a bőrbe, ill. a bőr alá, majd
később az ott is maradt. Ezt felismerve már
tudatosan alkalmazták a testfestést, mellyel
különböző mintákat vihettek fel
testükre. A tetoválás, mint
elnevezés James Cook 1769-es tahiti
expedíciója után vált
ismertté. A "tattoo" szó a tahiti
„tatatau” vagy "tattau"
szóból származik.
Jelenetése a helyiek nyelvén
ütést, csapást vagy nyomot hagyni
valamin. Azonban a „Tattoo” szó
Japánban nem a japán stílust jelenti.
Az expedició után e
testdíszítési forma rohamosan kezdett
terjedni Európában. Főként a
tengerészek, szénbányászok
és egyéb különösen
veszélyes foglalkozást űzők
körében. A vasmacska és a
bányászlámpa motívuma
afféle amulettként szolgált a
férfiak alsókarján.
Kulturális és történelmi
összefüggésben a
tetoválás mindig is a társadalmi vagy
vallási hovatartozást mutatta, az élet
egy-egy újabb szakaszának kezdetét
vagy viselőjének társadalmi helyzetét
jelezte. A tűvel a bőrre juttatott jelképek
révén jelzik a tetováltak azt is, hogy
milyen kultúrkörhöz tartoznak. Egyes
korokban elterjedt, hogy ez a "dekoráció"
erőszakkal, az illető akarata ellenére került a
személy bőrére. Az ókorban
például a rómaiak a
fogságukba került ellenséges harcosokat,
rabszolgákat jelölték meg
így, a XX. században pedig a náci,
Harmadik Birodalom kényszerített embereket arra,
hogy az "azonosíthatóság"
végett megalázó,
megkülönböztető jelzéseket,
számokat viseljenek. A kozmetikai
célból végzett
tetoválásoknál a cél
kiemelni valamilyen kozmetikai egységet az arcon (
szemöldök, ajkak, szemek, pillasor ) vagy
éppen eltüntetni, ill. semlegesíteni
bármilyen bőrhibát a bőr
felszínén. Az orvosi célból
végzett tetoválások
korrigálják pl. a
sugárterápia okozta nyomokat vagy
emlőhelyreállítás
alkalmával helyreállítják a
bimbóudvar és a bimbó
színét. A
„természetes”
tetoválás előfordult a
szénbányászoknál, ha
szén került sebeikbe, valamint még ehhez
hasonló a lőpor okozta tetoválás a
régebbi időkből. Útépítők
esetén pedig az aszfalt. Ezeket a traumás
sérülés kapcsán bőrbe
került idegen anyagokat nagyon nehéz
eltávolítani, mivel a bőr több
rétegében, szabálytalanul helyezkednek
el. Az amalgam tömés után
hosszú idő elteltével a fogínybe
kerülhetnek annak apró
részecskéi. Ennek
eltávolítása lehetséges, de
nem túl gyakran alkalmazott módszer. Egyszerű
háztartási balesetek után grafit vagy
tinta maradhat a bőrben.
Sokáig legkorábbi példának az i.e. 2000-ből származó egyiptomi női múmiák testén talált tetoválásokat tartották. Ám 1991-ben az osztrák-olasz határon előkerült egy férfimúmia – Ötzi, a „jégember” -, mely felülírta eddigi ismereteinket. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a jégember körülbelül 5300 éves, tehát eddigi ismereteink szerint az ő tetovált teste a legkorábbi. A testén 57 tetoválást találtak. A jégember gerincének alsó felén, valamint a jobb térdén és bokáján lévő apró tetovált pontok és keresztek valószínűleg fájdalomcsillapítási, gyógyászati célokat szolgáltak, hiszen a jégember testének ezen részein kóros elváltozások nyomaira bukkantak a kutatók. Ez az elmélet megmagyarázza a jelek elhelyezkedésének véletlenszerűségét és összevisszaságát is. Egyiptomban az ie. IV. évezredből származó agyagfigurákon festett, beszúrt pontsoros díszítést találtak. Egyértelmű festéknyomokat találtak egy női múmián, mely pontok és vonalak összességéből állt. Ezeket kisméretű, bronz eszközökkel készíthették. Egyiptomban XIII. Ramszesz idejében ( ie. 1400-as évek ) a fiatalok és a tehetősebbek éltek a tetoválás szokásával. Az Egyiptomi birodalomban a tetoválás viselése kizárólag a nők sajátossága volt, túlnyomórészt a kétes erkölcsű hölgyeknél. De találtak tetoválást egy magas rangú papnőnél is. Az általános felfogás szerint a tetoválás a prostitúció jele volt, de egy másik felfogás szerint gyógyászati funkciót is ellátott. Ebben az esetben afféle örök amulettként szolgált, melynek a terhesség és szülés időszakában volt fontos szerepe. A tetoválások a hasi tájékon és a combok felső részén találhatóak, sok esetben a hasat beborító hálót képezve, mintha védőburokként szolgáltak volna a terhesség idején. Ezek a gyöngyháló minták nagyon hasonlóak azokhoz a hálókhoz, melyeket a temetkezési helyeken egyes női múmiák fölé helyeztek azzal a céllal, hogy azok megvédjék őket a túlvilágon. Szintén a terhességgel és a nők védelmével való kapcsolatra utal az egyes múmiák combjára tetovált Bes istennő ábrája is. Bes az egyiptomi mitológiában a vajúdó nőket védte. A tetoválás mindig fontos szerepet töltött be a szertartásokban és a hagyományokban. Az ősi hit szerint a tetoválás viselője magában hordozza az azt ábrázoló állat szellemét. A tigris, cápa és a ragadozó madarak mind a vadságot és a kegyetlenséget szimbolizálják. A borneói asszonyok csipkekesztyűhöz hasonló mintákat viseltek alkarjukon. Ennek a házasságkötés szempontjából volt nagy jelentősége. A csukló és az ujjak körüli tetoválás a hit szerint megvédett a betegségektől. Régen valamely törzshöz, társadalmi osztályhoz, míg manapság inkább bandákhoz, szervezetekhez tartozást vagy életfelfogást fejez ki a tetoválás. A görögök felderítőik azonosítására és rangjuk jelzésére, a rómaiak pedig bűnözőik és rabszolgáik megjelölésére használták. Az Ainu népnél a tagok a társadalmi rangjuk szerint viseltek tetoválást. A Dayak harcosok a levágott fejek számának függvényében viselhettek tetoválásokat. Polinéziában így jelölték a különböző közösségek, családok tagjait és azok rangját. A Polinézek hozták a tetoválás művészetét Új-Zélandra, ahonnan az arctetoválás az ún. Moko származik, melyet ma is használnak. Bizonyos népek családjuk címerét viselték magukon. A Normann partraszállás után - mivel ők lenézték a tetoválást -, évszázadokra eltűnt a nyugati kultúrából. Mialatt nyugaton csökkent a tetoválás jelentősége, Japánban egyre erősödött. Japánban a legkorábbi leletek a festett agyagfigurák voltak, melyek hasonlítanak a tetoválásokra. Ezek a leletek több mint 3000 évesek. Először csak a bűnösök megjelölésére használták. Aki először követett el bűnt, annak húztak egy vonalat keresztben a homlokán. A másodiknál hozzátetováltak egy boltívszerű vonalat, a harmadiknál még egy vonalat. Ezután a tetoválás esztétikai szerepet is kapott. A Japánok sajátos viseleti stílusa 1700 körül alakult ki. Egyedül a királyi család tagjainak volt szabad díszes ruhát hordani. Ennek következtében a középosztálybeliek díszes, egésztestes tetoválásokkal ékesítették magukat ruha helyett. A japán mesekönyvek képein a szereplőkön gyakran láthatunk tetoválásokat. A nyugati kultúrába csak az 1600-as évek végén tért vissza a tetoválás egy tengerésznek köszönhetően, aki egyik felfedezőútjáról hozott magával egy teletetovált Polinéz férfit, aki nagy szenzációt keltett Londonban. Hamarosan a felsőosztálybeliek apró tetoválásokkal díszítették magukat, természetesen csak diszkrét helyeken. Rövid időn belül divat lett a tetoválás a többi művészetekkel együtt, ám széleskörű elterjedése hosszabb időt vett igénybe ( 1615-1868 ). A kezdeti időben kézzel végezték a műveletet, 1891-ben viszont Samuel O'Rtiley szabadalmaztatta az első tetoválógépet. A korabeli tetoválógép egy tekercsből, egy csőből és egy tűtartóból állt. Ezek mind részei a mai tetoválógépnek is. A gép szabadalmaztatása után könnyen elérhetővé vált mindenki számára a tetoválás, így a felsőbb osztály elfordult tőle. A századfordulón a tetoválás jelentősége csökkent. A művészek a város elhanyagoltabb negyedeiben dolgoztak. Az évszázad nagy részében a tetoválás illegális volt. A tetoválóművészek titkos szervezetekbe tömörültek, iskoláik nem voltak, ahol továbbadhatták volna tudásukat, és hirdetni is csak "szájról-szájra" tudtak. Az amerikai stílus szülőhelye a New York-i Chatham Square. Mialatt a legtöbb vidéken hanyatlásnak indult, a Catham Square-en virágkorát élte a tetoválás. A művészek gyakran feleségükre tetoválva hirdették tehetségüket. Ebben az időkben kezdett népszerűvé válni a kozmetikai tetoválás ( arcpír, színes ajkak, szemhéjvonal ). Az Első Világháború idején a minták főként a bátorság és a háború jelképeire korlátozódtak. A tetoválás központja áttevődött Coney Island-re. Szerte az országban nyíltak már szalonok, de főként katonai, haditengerészeti bázisok közelében. A hatvanas években a tetoválás az egyéni szabadság és az önmegvalósítás kifejezőeszközévé vált. Mint oly sok más lázadási megnyilvánulás, ez is széles körben terjedt a társadalomban. A Második Világháború után a tetoválás iránti vonzalom és bizalom erősen megrendült. Ez javarészt az 1961-ben feltűnt Hepatitis-nek volt köszönhető. Az újságokban rémtörténetek jelentek meg vérmérgezésről, Hepatitis-ről és más kórokról. Az Egészségügyi Törvény megszegése miatt több tetováló szalont bezárták. Ezen a helyzeten változtatott Lyle Tuttle, aki főleg híres asszonyokat tetovált nagy publicitássa.
forrás:www.sziluett-plasztika.hu













